Az idő ma is szépnek tűnt, de sajnos az ablak rendesen bepárásodott. Ez azért volt mert tegnap az időközben megjavított mosógépben kimostunk egy adag ruhá és ide a szobába egy kifeszített zsinegre tudtuk csak kiteríteni. Sajnos olyan párás a levegő, hogy büdös már a félig nedves ruha is, elég kiábrándító.:(
Persze szellőztettünk ahogy csak tudtunk.
Műzlit ettünk reggel tejjel, a szokásunkhoz hűen és megmostam a hajamat reggel. Bár kicsit féltem a megfázástól. Az unokatestvéremmel találkoztunk délután. Úgy beszéltük meg, hogy mi megyünk el meglátogatni Őt délután három órára. A lakását ami a város egy szomszédos kerületében van a 67-es busszal tudtuk megközelíteni. Jól eltöltöttük a délutánt azzal, hogy elmesélte az elmúlt években milyen tapasztalatai voltak és milyen tanácsokkal tud minket állátni, adózással, lakásbérléssel és London különböző részeivel kapcsolatban.
Mindenesetre az Ő általa és még két lakótársa által bérelt lakás sokkal jobb állapotban van mint az általunk bérelt "pokol". Az ára pedig hasonló mint a mi kis szobánké. Na ez gáz...
Mivel még holnap szabadnapos lesz, ezért délután ismét találkozunk. Most Ő jön hozzánk, bár abban szegénynek nem lesz semmi öröme.:) Holnap kezdődik egy munkakereséssel teli hét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése