Ennek örülök, mert így kilátásba került, hogy két hét múlva elhagyhatjuk a "pokolt" és egy kedves kisvárosba költözhetünk. Ezután én is megpróbálok majd mielőbb állást találni. Persze addig még sok teendőnk van itt is.
Csütörtök délutánra megérkezett az angol jogosítványunk, ami nagyon jó hír, mert a az értesítéssel és a jogsival elmendtünk a Lloyds bankba bankszámlát nyitni. Gond nélkül mindkettőnknek megnyitották. Nagyon kedves volt a bankban a hölgy, mondta, hogy sokat tanult Magyarországról és nem a mérete számít az országnak. Szeretne majd egyszer eljutni Budapestre.
Március 15-én lesz még egy NI number interjú amire el kell mennünk, azután talán több hivatalos ügyintézésünk nincs is jelenleg. A következő az lesz majd amikor elköltözünk Cambridge-be akkor a jogosítványon, a banszámlán át kell majd iratni a lakcímet. Ez ingyenes lesz.
Csatolok néhány új fotót, amit a városban készítettünk.
Uborka
Az alsó szinten üzletek a felső irodák.
Gondozott virágágyások
(Kertész barátnőmnek biztos tetszene a sok virág és park.
Persze lenne itt munkája is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése